Idegen szám a telefon kijelzőjén. Annyira idegen, hogy 00-val kezdődik. Nem is tudom, hogy ijedtemben mit tegyek, de a legjobb ha felveszem. Arab akcentusú angol beszéd, hogy ő az Emirates, és örömmel tájékoztat, hogy túljutottam a kiválasztási procedúrán. A következő lépcső az egészségügyi vizsgálat lesz, és amennyiben azon is helytállok, úgy felvételt nyerek a NAGYOKHOZ, és mehetek „világgá”.
Az információ feldolgozásához időre van szükségem. Nem ártana felkelni sem, az ébrenlét kiválóan fokozná a feldolgozókészséget. De így vízszintesen egyelőre csak lassan emésztgetem a hallottakat. Mi? Hogy engem? A hová? És hogy akkor most mit csináljak? És ez mivel jár? És hogy mikor kéne mennem? De a telefon másik végén már csak annyit közölnek, hogy majd e-mailben kapom a szerződést, és ha gondolom tovább társaloghatok a búgó tárcsahanggal. Hát, most akkor kiagyalhatom a kérdéseimre a választ egyedül.
Döbbent csend, lassan eszmélek, majd ismét a fülemhez emelem a telefont, és szétkürtölöm a családomnak. Vegyes a fogadtatás. Ez az igazi keserédes gratuláció, amiben benne van az elvesztés fájdalma, de a másik örömén való osztozás érzése is. De még semmi sem biztos, és ez a jelen helyzetben mindenkinek kapaszkodót jelent. Lehet, hogy az orvosin olyan elvárások lesznek amiknek nem felelek meg, vagy csak simán meggondolom magam, hiszen addig még van idő.
Másnap megérkezik a szerződés. Hosszú. Nagyon hosszú. Tele csatolmányokkal. Hát azt az egyet már az elején leszögezhetem, hogy az arabok adnak a részletekre. Előttem hever maga a szerződés, az egészségügyi kérdőívek, és vizsgálatkérők, összesen 30 oldal, majd egy külön oldal a kötelező oltásoknak. Ne ettől ki is ráz a hideg. Biztos, hogy akarom? Tudom, fel kell nőni a feladathoz. Nem is tétlenkedem tovább, felhívom az egyik ismerős orvosomat, és másnapra időpontot egyeztetek nála.
Végignézi a papírokat, mérlegel, bólogat, majd sejtelmesen hümmög. Ez igazából nem tudom mit jelent orvosi nyelven, úgyhogy kivárom a végét, nehogy megakasszam a gondolatmenetet. Aztán csak sorjáznak a feladatok. EKG-t elvégzi ő, az állapotfelmérést szintén, a vérvétel már a klinikán lesz, audiogram szintén. Oltásokat beadja, AIDS tesztre a kijelölt helyre kell menni, egyéb vizsgálatok kijelölt szakorvosnál.
Egyetlen bökkenő a mellkas röngten elkészítése. Napokig tartó gondolkodás után közös erővel úgy döntöttünk, hogy felkeresem a híres repülő orvosi korházat, hiszen ott már úgyis megvannak a papírjaim, és további fizetés ellenében folytatom a kivizsgálást ott.
Végülis nem is csinálok mást, csak fizetek itt az oltásokért, fizetek ott az AIDS szűrésre. Fizetek itt az orvosi speciális vizsgálatért, fizetek ott egy aláírásért. Fizetek itt egy egyéni röngten felvételért, fizetek ott a fogorvosnak egy villámgyors mindenre kiterjedő teljes kezelésért.
De megéri! Ez lebeg a szemem előtt, mert a világ legjobbjai kérik, és hát ilyen kérést nem lehet elutasítani. Másrészről, ha úgy adódna, hogy mégis meggondolnám magam, legalább van egy teljes orvosi vizsgálati anyagom, ami mindenki előtt bizonyítja fehéren-feketén, hogy én bizony egészséges vagyok. Na jó, ez azért tényleg nem a legjobb indokom. – Mondjuk, ha belegondolok de. De hát nincs jobb, és valamivel nyugtatnom kell magam, hogy ennyi pénzt sikerült kidobni, hiszen ha a végösszeget nézem, elfehéredek rendesen. Nem is tudtam, hogy ennyi pénzem van. Illetve volt. Egészen idáig. A tartalékaim egy része ugrott.
Örvendezve a „milliókat érő” papírok felett, villámgyorsan el is küldöm e-mailben az egész anyagot. Másnap semmi.
Úgy tűnik túl naív vagyok. Negyedik nap: naná, hogy semmi.
6. nap még mindig csak csend és hallgatás.
De a 10. nap végre történik valami.
Kedvesen közlik, hogy kérik részletezve kidolgozni a vizsgálati lapokat, és az orvosi vélemény minimum három soros legyen! Jó, majd megkérem őket, hogy „a teljesen egészséges” diagnózist legyenek szívesek minimum három hosszú összetett mondatban részletezni. Ja, igen, és az első oldalon hiányzik egy vessző a dátumnál, így sajnos nem értékelhető.
Mindent kijavítok, ráadásul ismét szélsebesen, hogy gyorsítsak a folyamatokon. De úgy tűnik még mindig túl naiv vagyok. A következő üzenet is csak pontosan 10 nappal később érkezik. És nem! Nem az elfogadó papír! Óh, dehogy! Kérik, hogy a latin szakorvosi jelentést legyek kedves lefordíttatni angolra. Miért? Az ő orvosaik nem beszélni latint? Ez mondjuk azért érdekes. Megelőzendő a következő „kérő” levelet, elmegyek új útlevelet készíttetni. Ugyan van még több mint fél év a lejáratig, de ne érje szó a ház elejét. Egy héten belül készen van, és el is küldöm nekik.
És várok…várok… várok…várok… Lassan megőszülök, de várok…
Az információ feldolgozásához időre van szükségem. Nem ártana felkelni sem, az ébrenlét kiválóan fokozná a feldolgozókészséget. De így vízszintesen egyelőre csak lassan emésztgetem a hallottakat. Mi? Hogy engem? A hová? És hogy akkor most mit csináljak? És ez mivel jár? És hogy mikor kéne mennem? De a telefon másik végén már csak annyit közölnek, hogy majd e-mailben kapom a szerződést, és ha gondolom tovább társaloghatok a búgó tárcsahanggal. Hát, most akkor kiagyalhatom a kérdéseimre a választ egyedül.
Döbbent csend, lassan eszmélek, majd ismét a fülemhez emelem a telefont, és szétkürtölöm a családomnak. Vegyes a fogadtatás. Ez az igazi keserédes gratuláció, amiben benne van az elvesztés fájdalma, de a másik örömén való osztozás érzése is. De még semmi sem biztos, és ez a jelen helyzetben mindenkinek kapaszkodót jelent. Lehet, hogy az orvosin olyan elvárások lesznek amiknek nem felelek meg, vagy csak simán meggondolom magam, hiszen addig még van idő.
Másnap megérkezik a szerződés. Hosszú. Nagyon hosszú. Tele csatolmányokkal. Hát azt az egyet már az elején leszögezhetem, hogy az arabok adnak a részletekre. Előttem hever maga a szerződés, az egészségügyi kérdőívek, és vizsgálatkérők, összesen 30 oldal, majd egy külön oldal a kötelező oltásoknak. Ne ettől ki is ráz a hideg. Biztos, hogy akarom? Tudom, fel kell nőni a feladathoz. Nem is tétlenkedem tovább, felhívom az egyik ismerős orvosomat, és másnapra időpontot egyeztetek nála.
Végignézi a papírokat, mérlegel, bólogat, majd sejtelmesen hümmög. Ez igazából nem tudom mit jelent orvosi nyelven, úgyhogy kivárom a végét, nehogy megakasszam a gondolatmenetet. Aztán csak sorjáznak a feladatok. EKG-t elvégzi ő, az állapotfelmérést szintén, a vérvétel már a klinikán lesz, audiogram szintén. Oltásokat beadja, AIDS tesztre a kijelölt helyre kell menni, egyéb vizsgálatok kijelölt szakorvosnál.
Egyetlen bökkenő a mellkas röngten elkészítése. Napokig tartó gondolkodás után közös erővel úgy döntöttünk, hogy felkeresem a híres repülő orvosi korházat, hiszen ott már úgyis megvannak a papírjaim, és további fizetés ellenében folytatom a kivizsgálást ott.
Végülis nem is csinálok mást, csak fizetek itt az oltásokért, fizetek ott az AIDS szűrésre. Fizetek itt az orvosi speciális vizsgálatért, fizetek ott egy aláírásért. Fizetek itt egy egyéni röngten felvételért, fizetek ott a fogorvosnak egy villámgyors mindenre kiterjedő teljes kezelésért.
De megéri! Ez lebeg a szemem előtt, mert a világ legjobbjai kérik, és hát ilyen kérést nem lehet elutasítani. Másrészről, ha úgy adódna, hogy mégis meggondolnám magam, legalább van egy teljes orvosi vizsgálati anyagom, ami mindenki előtt bizonyítja fehéren-feketén, hogy én bizony egészséges vagyok. Na jó, ez azért tényleg nem a legjobb indokom. – Mondjuk, ha belegondolok de. De hát nincs jobb, és valamivel nyugtatnom kell magam, hogy ennyi pénzt sikerült kidobni, hiszen ha a végösszeget nézem, elfehéredek rendesen. Nem is tudtam, hogy ennyi pénzem van. Illetve volt. Egészen idáig. A tartalékaim egy része ugrott.
Örvendezve a „milliókat érő” papírok felett, villámgyorsan el is küldöm e-mailben az egész anyagot. Másnap semmi.
Úgy tűnik túl naív vagyok. Negyedik nap: naná, hogy semmi.
6. nap még mindig csak csend és hallgatás.
De a 10. nap végre történik valami.
Kedvesen közlik, hogy kérik részletezve kidolgozni a vizsgálati lapokat, és az orvosi vélemény minimum három soros legyen! Jó, majd megkérem őket, hogy „a teljesen egészséges” diagnózist legyenek szívesek minimum három hosszú összetett mondatban részletezni. Ja, igen, és az első oldalon hiányzik egy vessző a dátumnál, így sajnos nem értékelhető.
Mindent kijavítok, ráadásul ismét szélsebesen, hogy gyorsítsak a folyamatokon. De úgy tűnik még mindig túl naiv vagyok. A következő üzenet is csak pontosan 10 nappal később érkezik. És nem! Nem az elfogadó papír! Óh, dehogy! Kérik, hogy a latin szakorvosi jelentést legyek kedves lefordíttatni angolra. Miért? Az ő orvosaik nem beszélni latint? Ez mondjuk azért érdekes. Megelőzendő a következő „kérő” levelet, elmegyek új útlevelet készíttetni. Ugyan van még több mint fél év a lejáratig, de ne érje szó a ház elejét. Egy héten belül készen van, és el is küldöm nekik.
És várok…várok… várok…várok… Lassan megőszülök, de várok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése