I/5. A döntés

- Akkor foglalhatom a jegyet február 15.-ére, asszonyom?- hallom már vagy harmadszorra a kérdést a vonal túlsó végéről, de még mindig nem igazán tudok mit felelni rá.
- Igen, itt vagyok, pillanat. Nem tudom… - rebegem, és próbálok összpontosítani.

Hogy mi? Hogy nekem? Most azonnal kell döntenem? Igen, tudom, lett volna rá elég időm, csak hát úgy voltam vele, hogy majd kiforrja magát a helyzet. De ez a helyzet lassan már rotyog is, még sem halad előre addig, amíg nem mondok a-t vagy b-t. Utálok dönteni, de itt most muszáj.

Mert ugye van az A verzió, hogy NEM. Akkor lehet választani, hogy itt maradok kis hazámban, és beülök szépen az íróasztal mögé, vagy megyek a kedvenc légitársaságom után, kiköltözöm Bécsbe, és onnan élek kétlaki életet.

És egyáltalán, ha maradnék, mi a biztosíték arra, hogy az adott körülmények között valaha is lesz lehetőségem lakást venni, ha még a fenntartással is problémáim adódnak.

Vagy ott van a B verzió, az IGEN, amiben itt hagyva csapot-papot kiköltözöm, kitöltöm a három éves szerződésem odakinn, és aztán úgy jövök haza, hogy világot láttam, csodás repülőkkel repültem, tapasztaltam, és van némi kezdő tőkém, hogy megalapozzam az életem.

Na de ha kimegyek, fel kell számolnom az albérletemet. Azt a helyet, amihez az elmúlt 6 év kötött, amit az otthonomnak mondok, ahová az emlékeim kötnek. Kinn kell élnem egy számunkra teljesen szokatlan kultúrában, egy arab államban. És mi lesz, ha kinn tör rám a honvágy? Onnan nem futhatok haza a következő villamossal? Repülővel is csak átszállással lehet hazajönni, és minimum 6 óra az út.

És igen, tudom anyukámnak ennyi idősen már két gyereke volt, és igen csak kopogtat már a gólya, és a repkedést is meg kellene hagynom már neki, és szépen le kellene szállnom a földre, és családot kellene alapítani.

A hölgy a túloldalon halkan hörög, gondolom jelzésértékűnek szánja.

Na de három év! Mi lesz a kapcsolatokkal, az életemmel?
Nem számolhatok fel csak úgy mindent. Mi lesz azokkal, akik fontosak nekem?

Halk moraj a háttérben. A hölgy ilyet is tud?
Bár azt mondják az igazán jó kapcsolatok kiállják az idő és a távolság próbáját.

A garat erősödő rezonanciájából arra engedek következtetni, hogy ideje lenne meghoznom már végre a döntést, különben az én lelkemen szárad egy gége-metszés. Hát döntök.

Igen nincs más út. Talán egy oldalról menekülés a problémák elől, de elfogadom. Kinn folytatom tovább.

- E-mailben küldjük a jegyet Hölgyem, köszönjük, hogy minket választott.


Február 14-én hajnali fél 5-kor kelek.
Mire elkészülök a taxi már vár rám. A bepakolás sem tart sokáig. Csukódik mögöttem az ajtó, és halkan suhanunk végig a pirkadó Budapest utcáin. Búcsú.

Először a vámot átlépve maradok egyedül. Egyszerre érzem az izgalom lüktető dinamikáját, és a búcsú fájdalmas statikáját.

Lassan megkezdődik a beszállítás. Ismerős kollegák, mosolygós arcok, kedves érdeklődés. Majd csak néhány pillanat és máris gurulunk végig a betonon, felbúgnak a hajtóművek, fokozódik a sebesség, és a kis Fokker szelíden elválik a földtől. Attól az anyaföldtől, amihez eddig tartoztam, attól az anyaföldtől, ahová eddig minden utam után hazaérkeztem, és attól az anyaföldtől, amit nem tudom mikor fogok látni legközelebb.
Lassan felhők árnyékolják be, majd teljesen eltűnik a szemem elől, és csak az egybeúszó tejszín marad alattunk.
Viszlát Magyarország! Viszlát Hazám!