Várok… és várok… közben rájövök, hogy nekem is kell némi idő gondolkozni, mert egészen idáig csak tettem, amit mondtak, és bele sem gondoltam ténylegesen, hogy mi is történik velem. Most, hogy ott állok a döntés előtt, kissé megtorpanok. Mit is akarok igazán? Mert ha ezt a döntést meghozom, akkor az életem egy teljesen más irányban indul tovább, és minden megváltozik. Kinn kellene élnem egy arab államban, ami akárhogy is nézzük, főleg egy nő számára rejt némi veszélyt magában. Akarom én ezt? Megváltoztatni, itt hagyni mindent? Befejezni, lezárni itthon, folytatni kinn? Még a gondolattól is kiráz a hideg. A múlt nehéz volt, és borzasztóan sok szenvedéssel teli, de az én múltam, és eszem ágában sincs lezárni semmit, hiszen az életem része, ha nem történt volna meg velem, nem lennék az, aki most vagyok.
6 év repülés a nemzeti légitársaságnál, életem első munkahelyén. Az első lépések önállóan, felköltözés Pestre egyedül. Akkor kezdtem a jogi egyetemet is. Rá is jöttem igen hamar, hogy az ember nem tud osztódni. Pontosan akkor, amikor csörögni kezdett a telefonom egy prágai leszállás után, és a jogász csoporttársam rémülten kérdezte, hogy hol vagyok, mert 3 perc múlva írjuk a latin dolgozatot, naná, hogy vidéken. Hát én momentán itt a reptéren, naná, hogy Pesten.
Hosszú távú járatok. Sétálni New Yorkban a Times Square-en, salsa-zni szilveszter éjjelén Havannában, kifeküdni a tengerpartra február közepén Puketen, és jól megázni a Niagara vízesésnél Torontóban.
Aztán vége lett az egyetemnek, és döntöttem. Kipróbálom magam jogászként is, elvégre valamiért csak elvégeztem azt az iskolát. Búcsúztam a kollegáktól, a repüléstől, és számtalan gyönyörű emlékkel kikötöttem egy irodában egy iratkupac mögött. A különbség a két élet között? Makó és Jeruzsálem nagyon nem fejezi ki. Menekültem vissza repülni.
Majd új fordulat, új légitársaság, új célok, új remények, új csapat, és nem utolsó sorban újra repülés. Bár itt már hosszútáv nem adódott, de kompenzált a csapat összetartása. És ha bár jogot már nem is, de mást tanultam. Például, hogy hogyan is kell kellő komolysággal végigmutogatni egy biztonsági bemutatót úgy, hogy közben a hátsó konyhában a kedves kollegaúr egy száll alsóban adja elő a hattyúk halálát csak nekem, mert rajtam kívül ugye más nem látja.
De hamar véget ért. Jött a hír a bezárásról, és arról, hogy igen akár folytathatjuk is, ha kiköltözünk Bécsbe. Sőt, mit szólnék ahhoz, ha én lennék a továbbiakban a csoport vezetője odakinn. Hát! Szép ajánlat.
De a bezárás híre a jogi munkáltatót is elérte, és csodák-csodája, bár mindent megtettem, hogy eszükbe ne jusson visszavenni, állást ajánlottak. Nekem valót. Ez már felkeltette a kíváncsiságom. Mi is lehet az? Repülés és jog együtt. Megvalósulhat a nagy álom? Itt Magyarországon? Komolyabban fontolóra kellett vennem az ajánlatot, úgyhogy bementem a hivatalos felvételi megbeszélésre. Igen, repülés és igen jog. De rengeteg jog, és csak a maradék időben repülés. Ha marad maradék idő. Azaz ha magyarra fordítjuk, akkor dolgozzak mint a güzü, napi 24-ből 25 órákat, csináljak meg egyedül olyan anyagokat, amiket külföldön 12 fős csapatok dolgoznak ki. És igen, ha lesz még rá elég időm és energiám, akkor a hatáskörömbe tartozik az ellenőrző repülés is.
Amúgy a hátrányai ellenére kecsegtető.
Tehát összegzem. Adva volt egy repülős állás, ráadásul nem rossz pozícióból, de Bécsben és egy másik, amiben csodák csodája megvalósulhatna a nagy álom a jog és a repülés együtt, csak hát agyonhajtva.
Ebbe az elég zilált állapotba érkezett a hír, hogy nyílt napot tart az egyik közel-keleti légitársaság Pesten. Miért is ne bonyolítsam tovább a dolgokat, ha már így is elég bizonytalan az egész – gondoltam – és mikor máskor ha nem most, amikor mindenképpen váltanom kell.
Annak idején még az irodában amúgy is számtalanszor voltam az oldaluk látogatója, és még ki is töltöttem a jelentkezési lapot, de valahogy mindig úgy alakult, hogy a nyílt napjaikra más országokba még sem utaztam el. Mindig közbe jött valami, vagy egyszerűen csak elszállt a bátorságom. De most itt van a lehetőség, hiszen házhoz jönnek. Egy próbát megér.
Sokat nem veszíthetek – gondoltam, és október 16-án rám nem jellemző 10 perces késéssel (MÁV no comment) beléptem a Novotel Hotel kijelölt termébe.
6 év repülés a nemzeti légitársaságnál, életem első munkahelyén. Az első lépések önállóan, felköltözés Pestre egyedül. Akkor kezdtem a jogi egyetemet is. Rá is jöttem igen hamar, hogy az ember nem tud osztódni. Pontosan akkor, amikor csörögni kezdett a telefonom egy prágai leszállás után, és a jogász csoporttársam rémülten kérdezte, hogy hol vagyok, mert 3 perc múlva írjuk a latin dolgozatot, naná, hogy vidéken. Hát én momentán itt a reptéren, naná, hogy Pesten.
Hosszú távú járatok. Sétálni New Yorkban a Times Square-en, salsa-zni szilveszter éjjelén Havannában, kifeküdni a tengerpartra február közepén Puketen, és jól megázni a Niagara vízesésnél Torontóban.
Aztán vége lett az egyetemnek, és döntöttem. Kipróbálom magam jogászként is, elvégre valamiért csak elvégeztem azt az iskolát. Búcsúztam a kollegáktól, a repüléstől, és számtalan gyönyörű emlékkel kikötöttem egy irodában egy iratkupac mögött. A különbség a két élet között? Makó és Jeruzsálem nagyon nem fejezi ki. Menekültem vissza repülni.
Majd új fordulat, új légitársaság, új célok, új remények, új csapat, és nem utolsó sorban újra repülés. Bár itt már hosszútáv nem adódott, de kompenzált a csapat összetartása. És ha bár jogot már nem is, de mást tanultam. Például, hogy hogyan is kell kellő komolysággal végigmutogatni egy biztonsági bemutatót úgy, hogy közben a hátsó konyhában a kedves kollegaúr egy száll alsóban adja elő a hattyúk halálát csak nekem, mert rajtam kívül ugye más nem látja.
De hamar véget ért. Jött a hír a bezárásról, és arról, hogy igen akár folytathatjuk is, ha kiköltözünk Bécsbe. Sőt, mit szólnék ahhoz, ha én lennék a továbbiakban a csoport vezetője odakinn. Hát! Szép ajánlat.
De a bezárás híre a jogi munkáltatót is elérte, és csodák-csodája, bár mindent megtettem, hogy eszükbe ne jusson visszavenni, állást ajánlottak. Nekem valót. Ez már felkeltette a kíváncsiságom. Mi is lehet az? Repülés és jog együtt. Megvalósulhat a nagy álom? Itt Magyarországon? Komolyabban fontolóra kellett vennem az ajánlatot, úgyhogy bementem a hivatalos felvételi megbeszélésre. Igen, repülés és igen jog. De rengeteg jog, és csak a maradék időben repülés. Ha marad maradék idő. Azaz ha magyarra fordítjuk, akkor dolgozzak mint a güzü, napi 24-ből 25 órákat, csináljak meg egyedül olyan anyagokat, amiket külföldön 12 fős csapatok dolgoznak ki. És igen, ha lesz még rá elég időm és energiám, akkor a hatáskörömbe tartozik az ellenőrző repülés is.
Amúgy a hátrányai ellenére kecsegtető.
Tehát összegzem. Adva volt egy repülős állás, ráadásul nem rossz pozícióból, de Bécsben és egy másik, amiben csodák csodája megvalósulhatna a nagy álom a jog és a repülés együtt, csak hát agyonhajtva.
Ebbe az elég zilált állapotba érkezett a hír, hogy nyílt napot tart az egyik közel-keleti légitársaság Pesten. Miért is ne bonyolítsam tovább a dolgokat, ha már így is elég bizonytalan az egész – gondoltam – és mikor máskor ha nem most, amikor mindenképpen váltanom kell.
Annak idején még az irodában amúgy is számtalanszor voltam az oldaluk látogatója, és még ki is töltöttem a jelentkezési lapot, de valahogy mindig úgy alakult, hogy a nyílt napjaikra más országokba még sem utaztam el. Mindig közbe jött valami, vagy egyszerűen csak elszállt a bátorságom. De most itt van a lehetőség, hiszen házhoz jönnek. Egy próbát megér.
Sokat nem veszíthetek – gondoltam, és október 16-án rám nem jellemző 10 perces késéssel (MÁV no comment) beléptem a Novotel Hotel kijelölt termébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése