Halk motozás a szomszéd szobából. Lassan feldereng, hogy hajnalban valaki még érkezhetett, mert hallottam ugyanannak a hölgynek a hangját, akivel én is beszéltem, és lényegében ugyanazt ecsetelte, mint amit nekem. Gondolom nem magában beszélt. Ezek szerint megjött a lakótársam is.
Összekapom magam, és kilépek az előszobába. Lassan nyílik az ajtó, és legnagyobb meglepetésemre nem egy, hanem rögtön két ugyanolyan fej jelenik meg egymás fölött. Ikrek? Egypetéjűek, az már biztos. Fülig érő mosoly.
Őööö…, hát erre nem számítottam. Hát akkor most ki is a szobatársam? Bemutatkoznak mind a ketten, és hamar megtudom, hogy csehek. Az - 5 perccel – fiatalabbik már vagy négy hónapja itt él, igyekszik megismerni a környéket, így hozzánk képest bennfentesnek számít. Tyúkanyóként viselkedik, és meg kell hagyni természeti adottságaiból adódóan ez, ahogy látom eléggé alá is lett támasztva - már mellmagasságban. Ecsetelni kezdi, hogy bevezet minket mindenbe, csak szépen szedelőzködjünk, mert indulunk az első városnéző, bevásárló körútra.
Folyamatosan sorjázza az információkat. A taxi a legkézenfekvőbb közlekedési eszköz, és kizárásos alapon egyben az egyetlen is. Metróvonal nincs, és vonat sem, bár valami gyorsvasútfélét éppen most kezdtek el építeni, és ami az itteni tempót illeti, pár hónap alatt készen is lesz. Ha jobban körülnézek, láthatom az út szélén, bizonyos távolságonként elhagyatottan égnek meredő oszlopokat.
A taxizás itt külön történet, külön szabályokkal. Az egyetlen létező taxi vállalat az arab városi taxi. Nekünk nőknek csak hátra szabad ülni, senki nem veszi itt jó néven, ha beülünk egy férfi mellé. Természetesen négy hölgy utas esetén azért engedményt tesznek. A csomagtartóba csak nem fognak betenni csak azért, hogy üresen maradjon a sofőr melletti szék.
Vannak úgynevezett rózsaszín taxik is, amik kizárólag hölgyeket szállítanak, ezeknél a sofőr is hölgy általában. Dubai, az Egyesült Arab Emirátusok egyetlen városa ahol, engedélyezett a nőknek a vezetés. Úgy is mondhatnám, hogy minden egyéb nyavalyájuk mellett, ez a legszabadabb.
Bepattanunk egy zöld tetejű, homok színű arab taxiba, és máris száguld velünk végig a Seikh Zayed Roadon. A Seikh Zayed Road a helyi főút. Szinte az egész város az út két oldalára tagolódik. Erős túlzással olyan, mint például Lajosmizsén a Dózsa György út. Leszámítva talán a felhőkarcolókat, a 8 osztott pályát, az éghajlati körülményeket, az elszáguldó autók márkáit, a fényreklámokat, a járókelő helyieket, a járókelő külföldieket és a tájat.
Majdnem fél órás út után érkezünk meg a Mall-ba. Különös, 45 fokban égnek induló toronyszerű képződményben csúcsosodik.
A taxis nem kis meglepetésemre a Kempinszki hotel előtt tesz ki, de még mielőtt aggodalmaskodnék tyúkanyónk karon ragad, és kituszkol a kocsiból. Átverekszünk a tömegen, és a hotel melletti forgóajtón tényleg egy bevásárlóközpontba jutunk. Köröskörül éttermek a bejáratnál, majd újabb üvegajtó, és a híres sí-centrum tárul elém.
A lélegzetem is eláll, hogy egyetlen üvegfal választ el az overálban sielő emberektől. Máris megértem, hogy miért a 45 fokos Pizzai ferde torony utánzat, hiszen innen siklanak le a „haladók” vagy adott esetben esnek-kelnek a nem azok.
A bevásárló központ leginkább a budapesti Westend City Center-re hasonlít, több szintes, és elsőre nagyon is el lehet tévedni benne. Másodikra is. Nagyobb csomópontjaiban koncerteknek felállított színpad. A folyosókon hipermarketek, divatmárkák üzletsorai, ékszerkészítők kirakat boltjai, és a világhíres divattervezők üzletei.
Mi követjük Kotkodát, és meg sem állunk a hipermarketig, hiszen bőven lesz még időnk bebarangolni az egész épületet. Most viszont itt az ideje a legszükségesebb dolgokat gyorsan beszerezni, aztán pedig pihenni, hiszen holnap már megkezdődik az első hivatalos ügyintézési napunk.
A helyi Tesco. Sorról sorra haladva vesszük végig a felhozatalt, hiszen egy új háztartást kell létrehoznunk. Az előző nap a reptéren kézhez kapott 500 dirham – kb. 25 000 ft - kezdő zsebpénz nem rossz, viszont nem is fogjuk vele elsőre berendezni a lakást. A lakásban csak bútorok vannak, elektromos eszközök és egyéb felszerelések nélkül. Így mindenképpen nélkülözhetetlennek számít a vasaló, a pirítós sütő, turmixgép, partvis, felmosó, mosószer és az egyebek, nem beszélve a teafőzőről hiszen itt a víz nem iható.
Fizetünk, és egy „Etisalat” feliratú pavilon felé vesszük az irányt. Tyúkanyó buzgón magyaráz, hogy ez a legszélesebb telekommunikációs hálózattal rendelkező vállalat, és az egyetlen is, ahol minket, külföldieket kiszolgálnak. Itt elfogadják az útlevél fénymásolatát, és máris kézhez kapjuk az új sim kártyát, amivel már végre felvehetjük a kapcsolatot az otthoniakkal. Az idő azonban rohan, és tekintettel a holnapi zsúfolt programra, a kijárat felé veszzük az irányt.
Kígyózó taxi sor. Tekintettel a közlekedési eszközök egyéb típusaiban fellelhető hiányra, külön szolgáltatásként várólistát alakítanak ki érkezés szerint a taxikra. És a homokszínű autók szépen sorban, katonásan érkeznek is.
Magyar beidegződéseim még erősek, mert azonnal figyelem az arcokat, mit fognak szólni a két hegy nagyságú bevásárló kocsinkhoz. Teljesen ledöbbenek. Egy segítőkész férfi odaugrik hozzám, kikapja a kezemből a bevásárló kocsit, és anélkül hogy elszaladna vele, odatolja a legközelebbi taxihoz, berámol a csomagtartóba, és előzékenyen kinyitja nekem az ajtót. És én még abban a hiszemben nőttem fel, hogy az arabok a legdurvább emberek, akik nem becsülik a nőket. Lehet, hogy érni fognak még meglepetések?
Hazaút. Az egyetlen főút egyetlen hátránya éppen az hogy, az egyetlen. Ennél fogva lehet vagy 8 pálya, mind a 8-ban araszol a kocsisor. Több mint egy óra is eltelik, mire hazaérünk.
Lajosmizse, Lajosmizse. Mit is mondhatnék? 5 perc alatt átszáguldani a városon? Hm… Emlékek… álmok… homályosan felderengenek, amikor az éjszakai fények még az úton érnek.
Összekapom magam, és kilépek az előszobába. Lassan nyílik az ajtó, és legnagyobb meglepetésemre nem egy, hanem rögtön két ugyanolyan fej jelenik meg egymás fölött. Ikrek? Egypetéjűek, az már biztos. Fülig érő mosoly.
Őööö…, hát erre nem számítottam. Hát akkor most ki is a szobatársam? Bemutatkoznak mind a ketten, és hamar megtudom, hogy csehek. Az - 5 perccel – fiatalabbik már vagy négy hónapja itt él, igyekszik megismerni a környéket, így hozzánk képest bennfentesnek számít. Tyúkanyóként viselkedik, és meg kell hagyni természeti adottságaiból adódóan ez, ahogy látom eléggé alá is lett támasztva - már mellmagasságban. Ecsetelni kezdi, hogy bevezet minket mindenbe, csak szépen szedelőzködjünk, mert indulunk az első városnéző, bevásárló körútra.
Folyamatosan sorjázza az információkat. A taxi a legkézenfekvőbb közlekedési eszköz, és kizárásos alapon egyben az egyetlen is. Metróvonal nincs, és vonat sem, bár valami gyorsvasútfélét éppen most kezdtek el építeni, és ami az itteni tempót illeti, pár hónap alatt készen is lesz. Ha jobban körülnézek, láthatom az út szélén, bizonyos távolságonként elhagyatottan égnek meredő oszlopokat.
A taxizás itt külön történet, külön szabályokkal. Az egyetlen létező taxi vállalat az arab városi taxi. Nekünk nőknek csak hátra szabad ülni, senki nem veszi itt jó néven, ha beülünk egy férfi mellé. Természetesen négy hölgy utas esetén azért engedményt tesznek. A csomagtartóba csak nem fognak betenni csak azért, hogy üresen maradjon a sofőr melletti szék.
Vannak úgynevezett rózsaszín taxik is, amik kizárólag hölgyeket szállítanak, ezeknél a sofőr is hölgy általában. Dubai, az Egyesült Arab Emirátusok egyetlen városa ahol, engedélyezett a nőknek a vezetés. Úgy is mondhatnám, hogy minden egyéb nyavalyájuk mellett, ez a legszabadabb.
Bepattanunk egy zöld tetejű, homok színű arab taxiba, és máris száguld velünk végig a Seikh Zayed Roadon. A Seikh Zayed Road a helyi főút. Szinte az egész város az út két oldalára tagolódik. Erős túlzással olyan, mint például Lajosmizsén a Dózsa György út. Leszámítva talán a felhőkarcolókat, a 8 osztott pályát, az éghajlati körülményeket, az elszáguldó autók márkáit, a fényreklámokat, a járókelő helyieket, a járókelő külföldieket és a tájat.
Majdnem fél órás út után érkezünk meg a Mall-ba. Különös, 45 fokban égnek induló toronyszerű képződményben csúcsosodik.
A taxis nem kis meglepetésemre a Kempinszki hotel előtt tesz ki, de még mielőtt aggodalmaskodnék tyúkanyónk karon ragad, és kituszkol a kocsiból. Átverekszünk a tömegen, és a hotel melletti forgóajtón tényleg egy bevásárlóközpontba jutunk. Köröskörül éttermek a bejáratnál, majd újabb üvegajtó, és a híres sí-centrum tárul elém.
A lélegzetem is eláll, hogy egyetlen üvegfal választ el az overálban sielő emberektől. Máris megértem, hogy miért a 45 fokos Pizzai ferde torony utánzat, hiszen innen siklanak le a „haladók” vagy adott esetben esnek-kelnek a nem azok.
A bevásárló központ leginkább a budapesti Westend City Center-re hasonlít, több szintes, és elsőre nagyon is el lehet tévedni benne. Másodikra is. Nagyobb csomópontjaiban koncerteknek felállított színpad. A folyosókon hipermarketek, divatmárkák üzletsorai, ékszerkészítők kirakat boltjai, és a világhíres divattervezők üzletei.
Mi követjük Kotkodát, és meg sem állunk a hipermarketig, hiszen bőven lesz még időnk bebarangolni az egész épületet. Most viszont itt az ideje a legszükségesebb dolgokat gyorsan beszerezni, aztán pedig pihenni, hiszen holnap már megkezdődik az első hivatalos ügyintézési napunk.
A helyi Tesco. Sorról sorra haladva vesszük végig a felhozatalt, hiszen egy új háztartást kell létrehoznunk. Az előző nap a reptéren kézhez kapott 500 dirham – kb. 25 000 ft - kezdő zsebpénz nem rossz, viszont nem is fogjuk vele elsőre berendezni a lakást. A lakásban csak bútorok vannak, elektromos eszközök és egyéb felszerelések nélkül. Így mindenképpen nélkülözhetetlennek számít a vasaló, a pirítós sütő, turmixgép, partvis, felmosó, mosószer és az egyebek, nem beszélve a teafőzőről hiszen itt a víz nem iható.
Fizetünk, és egy „Etisalat” feliratú pavilon felé vesszük az irányt. Tyúkanyó buzgón magyaráz, hogy ez a legszélesebb telekommunikációs hálózattal rendelkező vállalat, és az egyetlen is, ahol minket, külföldieket kiszolgálnak. Itt elfogadják az útlevél fénymásolatát, és máris kézhez kapjuk az új sim kártyát, amivel már végre felvehetjük a kapcsolatot az otthoniakkal. Az idő azonban rohan, és tekintettel a holnapi zsúfolt programra, a kijárat felé veszzük az irányt.
Kígyózó taxi sor. Tekintettel a közlekedési eszközök egyéb típusaiban fellelhető hiányra, külön szolgáltatásként várólistát alakítanak ki érkezés szerint a taxikra. És a homokszínű autók szépen sorban, katonásan érkeznek is.
Magyar beidegződéseim még erősek, mert azonnal figyelem az arcokat, mit fognak szólni a két hegy nagyságú bevásárló kocsinkhoz. Teljesen ledöbbenek. Egy segítőkész férfi odaugrik hozzám, kikapja a kezemből a bevásárló kocsit, és anélkül hogy elszaladna vele, odatolja a legközelebbi taxihoz, berámol a csomagtartóba, és előzékenyen kinyitja nekem az ajtót. És én még abban a hiszemben nőttem fel, hogy az arabok a legdurvább emberek, akik nem becsülik a nőket. Lehet, hogy érni fognak még meglepetések?
Hazaút. Az egyetlen főút egyetlen hátránya éppen az hogy, az egyetlen. Ennél fogva lehet vagy 8 pálya, mind a 8-ban araszol a kocsisor. Több mint egy óra is eltelik, mire hazaérünk.
Lajosmizse, Lajosmizse. Mit is mondhatnék? 5 perc alatt átszáguldani a városon? Hm… Emlékek… álmok… homályosan felderengenek, amikor az éjszakai fények még az úton érnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése